Külföld. Magyar utánpótlás játékosok, szülők és játékos ügynökök vágyainak netovábbja… Sok esetben az álmok megtestesítője, na meg a klubok életének állandó konfliktusok forrása.
Nemrégiben újabb „üdvöske” szólalt meg az erre fogékony sport médiában. Elárulta, hogy bizony ott nem elég az a teljesítmény, edzésmunka és hozzáállás, amellyel itthon „laza felsőtesttel” vette az akadályokat és emelkedett ki kortársai közül. Nem ő az első – és gyaníthatóan az utolsó sem – aki ezekkel a gondolatokkal kábítja az itthon maradt „szegényeket”…
Ilyenkor mindig csak egy kérdés merül fel bennem: Vajon itthon ki tiltotta meg neki ezt a hozzáállást? Hány olyan edzője volt eddig, akik arra biztatták, csináljon mindent egy kicsit lassabban és pontatlanabbul? Vajon hányszor szólt rá társaira itthon, ha azt látta, azok nem veszik elég komolyan a gyakorlást? Vagy itthon a „kényelmi zóna” neki is megfelelt?
A verseny az európai színtéren óriási. A csapatok már utánpótlás szinten is tele vannak a különböző nációk genetikusan óriási potenciállal rendelkező játékosaival, akiknek sok esetben ez az egy esély mutatkozik a normális életre: profi játékossá válni. Ennek érdekében meg is tesznek mindent és kíméletlenül legyalulják a gyengébb ellenlábasaikat. Ha pedig hibáznak, a kerítésen kívül ott várakoznak a többiek, akik örömmel lépnek a helyükre. Ez tényleg megteremti az állandó kihívást.
Ezzel szemben Magyarországon – tisztelet a néhány kivételnek – az edzők energiájának 70%-a arra megy el az edzéseken, hogy motiválják játékosaikat: „Gyorsabban, pontosabban, nagyobb koncentrációval csináld…” hangzik sokszor az edzések közben. Ez sajnos nem belső igényként jelentkezik a játékosoknál. Pedig egyszerűbb lenne minden, ha önmagukat és egymást is ez irányba állítanák a napi edzések során. Akkor talán nem kellene minderre rácsodálkozniuk, ha valahová külföldre kerülnek. Megszokott lenne. Egyszer megkérdeztem egy külföldi kollégát: „ Ti hogy motiváljátok a játékosaitokat?” Értetlenül nézett rám: „ Miért kellene motiválnunk? Aki nem motivált, azt elküldjük, annak nincs helye köztünk”, hangzott a válasz.
Persze a külföldi nagy kluboknak könnyebb a helyzete, bárhonnan igazolhatnak a világ minden tájáról – 19 évesen akár egy teljesen új csapatot összerakva. Sokan az utánpótlásukban folyó képzést azonosítják a felnőtt csapatuk sikerességével. A magyar szülők és játékosok esetében is ez a helyzet. Ha például a Bayern München nevét megemlítjük, véleményem szerint 10 –ből 8-an szerintem azonnal rohannának gyermekükkel, például a német U15-ös csapatba – kiindulva Robbenből és Riberyből… Pedig a példaként megnevezett klub utánpótlás csapataival ebben az évben 4 alkalommal is összemérhette tudását magyar csapat: U19-ben döntetlen Münchenben, U17-ben győzelem a PSK-n, U15-ben győzelem a Cordial Kupán, U14-ben győzelem egy nürnbergi tornán. Négy mérkőzésből 3 győzelem és egy döntetlen – magyar szempontból. Ezzel természetesen nem azt kívánom mondani, hogy az ott folyó korosztályos szakmai munka rossz, csupán arra utalnék, nem biztos, hogy az itthoni olyan gyenge…
Évek óta követem a korosztályos tornákat, eredményeket. Sok magyar csapat képes egyenrangú ellenfélként játszva eredményesen szerepelni a külföldi élcsapatok ellen. Az MTK, Honvéd, ETO, Puskás Akadémia korosztályos csapatai sok szép győzelmet arattak már ezek ellen a „híres” klubok ellen. Persze ilyenkor mindig jön a „jól értesült” magyarázat: „Nem is a legerősebb csapatukat hozták ellenünk…” Ahelyett, hogy egy gratuláló mondat elhangzana…
Hogy miért nyílik ki mégis felnőtt szintre ez az olló és nő meg a különbség? Erre is van magyarázat, de azt talán majd egy újabb bejegyzésben.
Mindezek ellenére nagyon szurkolok az ifjú labdarúgónak, tanuljon sokat, fejlődjön, valósítsa meg álmait és legyen értéke a magyar felnőtt labdarúgásnak. Csak egyet sose felejtsen el: azt, hogy „oda” 16 évesen alkalmasnak találták és kiválasztották, az itthoni képzőknek köszönheti. Mint ahogy sokan mások is, akiknek az útja a „külföldi” irányba vezet. Reméljük, a fejlődés töretlen lesz és „ott” is tudnak sokat hozzátenni karrierjükhöz. Ha esetleg mégsem, akkor még mindig itt van számukra a „hazai pálya” és a honi „szakik”…
