szalailaszlo

Messziről jött emberek

"Messziről jött ember, azt mond amit akar..." - hallottam már gyermekként sokszor szüleimtől. Akkor még nem gondoltam, hogy ez mennyire így van. Ma már - közel az 50-hez - tudom, főleg, ha a labdarúgásunkról van szó...

Mindig érdeklődéssel olvasom, ha külföldön játszó vagy ott tevékenykedő sportemberek szólalnak meg és beszélnek a kinti világról. Sokakkal ellentétben az a véleményem, az állandó megújulás és fejlődés egyik záloga, ha nyitottan és befogadóan tekintünk a külföldi folyamatokra. Főleg akkor - sőt inkább csak akkor -, ha az illető hiteles a területen, fel tud mutatni arról az oldalról eredményeket, amiről beszél.

Azt azonban már kevésbé díjazom, ha valaki "kintről" akarja megmondani a "tutit", hogyan is kellene itthon nekünk csinálni, hogy jó legyen. Mindezt általában úgy, hogy halvány lila gőze sincs az itthoni viszonyokról, lehetőségekről és zajló folyamatokról.

Ennek eklatáns példája általában a honi utánpótlásképzés, a hazai akadémiákon zajló folyamatok minősítése. Sporttal foglalkozó média orgánumok előszeretettel szólaltatnak meg személyeket, akiket életük alakulása külföldre vitt. Nincs avval semmi baj, ha külföldön élő honfitársunk bemutatja, náluk hogyan megy mindez. De nem szerencsés dolog kritizálni azt, amelyre semmilyen rálátása nincs, mert soha nem vett részt benne.

Mert ilyenkor felvetődhetnek a kérdések:

  • Ha ilyen jól és világosan tudja, mi a jó és rossz, miért nem jön haza segíteni, megmutatni, hogyan is kellene ezt tökéletesen csinálni?
  • Vajon hány magyar fiatallal dolgozott eddig, akiket ő vitt ki magához és készítette fel őket a legmagasabb szintű megfelelésre? Vagy arra nem jók a magyar fiatalok?
  • Tisztában van-e avval, hogy milyen különbség van gyerek létszám és lehetőségek tekintetében? Itt nem rendelkezünk más nációk gyermekeivel, akik toporogva alig várják, hogy szerephez jussanak. Törökök, afro-amerikaiak, arabok, délszláv gyerekek nélkül is ilyen könnyű lenne eredményt produkálniuk "odakint"?
  • Amikor a magyar utánpótlás futball "soha nem látott" lehetőségeiről beszél, tudja-e, hogy az egyes honi akadémiákra és utánpótlás klubokra fordított összeg így is csak töredéke annak, amit náluk a külföldi klubok az utánpótlásukra költenek?

Lehetne a kérdések sorát bőven folytatni, de nincs értelme. Annál is inkább, mert a feladat a mi feladatunk, nekünk kell megoldani. Hazai körülmények és lehetőségek között játékosokat felnevelni.

Ezek a folyamatok pedig elindultak. A hazai akadémiák többsége 2007 után kezdte meg működését és alakította ki útját, képzési filozófiáját. Nyitottan figyelte a külföldi példákat, edzőit, vezetőit tanulmány utakra irányította. Vállalta a minősítő "átvilágításokat" is. Még akkor is, amikor azokat - bár híres, külföldi auditáló cég nevében - olyan személyek végezték, akiknek semmilyen kompetenciájuk nem volt ehhez. Ezek a személyek ugyanis soha nem dolgoztak az utánpótlás nevelés területén  sem itthon, sem külföldön, nem tartottak életükben egy korosztályos edzést sem, sőt erre jogosító végzettséggel sem rendelkeztek. Mindezek ellenére - sokszor egyetlen edzés megtekintése alapján - állítottak fel a munkát értékelő minőségi rangsort, kritikai észrevételeket tartalmazó "szakmai konklúziókat". Amelyeket azután természetesen a jóindulatú média átvett és időszakonként " ugye-ugye, ők is megállapították" alapon előszeretettel felemlegetett. A területet ismerő hazai edzők pedig nem tudták eldönteni, sírjanak vagy nevessenek a " tényfeltárások és megállapítások" láttán...

Néhány évvel ezelőtt egyik vezető akadémiánkra holland képzési igazgató érkezett. Első intézkedései között a legfontosabb lett volna, hogy a magyar edzőket kicserélhesse külföldi - gyaníthatóan ismerős - edzőkre, miközben szakmai iránymutatásai enyhén szólva " megkérdőjelezhetőek" voltak. És mivel a bemutatott UEFA PRO diplomája is hagyott némi kívánni valót maga után - nevezetesen az egyik betűből hiányzott egy kis darab -, kontrollt kértem a holland szövetségtől. A hivatalos válasz hamarosan érkezett: nevezett személy nem rendelkezik UEFA PRO végzettséggel, az itt leadott diplomája hamis. Bár a klub vezetője erről értesülve korrekt módon azonnal elbocsátotta, a honi média elhallgatta az esetet. De legalább szegény magyar kollégák megmenekültek...

Azóta is folyamatosan érkeznek a külföldi megváltók a magyar utánpótlásba. Portugálok, németek, olaszok és még ki,tudja hány náció " szakemberei". Csak az ember utána ne nézzen, hol és mit tevékenykedtek eddig a területen, arról már nem is beszélve, a végzettségük és kompetenciájuk hogy áll...

Szóval az lenne az itthon "ragadt", utánpótlásban dolgozók nevében a kérésem, legalább a kint dolgozó honfitársaink tartsák meg az okoskodó véleményeket maguknak, vagy jöjjenek haza és segítsenek itt jobbá tenni a rendszert. És bár a magunk bőrén is igen jól megtapasztaltuk, hogy " senki nem lehet próféta a saját hazájában", mutassák meg, hogy a" messziről jött embernek" itthon is igaza van.

Kis antropológia

Antropológia. Embertan. Az emberiség kulturális és élettani fejlődésével foglalkozó tudományág. Ahogy más társtudományok, úgy ez is tartalmazhat olyan elemeket, amelyeket sportágunk történései mentén felhasználhatunk…

Labdarúgásunk helyzetét elemezve és értékelve mindig eljutunk egy pontig, ahol a közegről kezdünk polemizálni. A minket körülvevő futballközeg meghatározhatja hangulatunkat és sikerességünket is. A megfelelő közeg nélkül lehetetlen az alkotás, kiteljesedés, valamint a boldogság érzésének megélése. Mindegy, hogy ezt játékosként a pályán, edzőként a kispadon, vagy esetleg szurkolóként a nézőtéren éljük át.

A jó közeg inspiráló, segíti a fejlődést. A jó közeg visszajelez, igen, ez az, csak így tovább. És a jó közeg pozitív, nem lehúzó és dehonesztáló, értékeli a teljesítményt és tudást, mindegy, hogy azt ki mutatja fel.

Hát ez az, ami nekünk nem nagyon megy...
Hétről-hétre minden hétvégén bajnoki mérkőzésekre járok. Szombaton és vasárnap, utánpótlás és felnőtt mérkőzéseken. Amit pedig ezeken tapasztalok, az nagyon elkeserítő és semmi jót nem ígér. Azt már sajnos kénytelenek voltunk megszokni, hogy a felnőtt mérkőzéseken a lehető legritkábban pozitív a hangulat. Azt azonban nehéz lesz, amit az utánpótlás meccseken tapasztalok.

Magukból kivetkőzött, ordenáré módon megszólaló apucik és anyucik, akik saját gyermekük teljesítményével kapcsolatosan folyamatos instrukciókat osztanak. Ez nem mindig találkozik az edző által adott utasításokkal, de talán tényleg ez legyen a legnagyobb bajunk. Egy bizonyos kor után úgyis a saját gyermek fogja ezeket kínosnak érezni és leállítani.

Azt már sokkal rosszabb hallgatni, amilyen élvezettel szapulják, gúnyolják és minősítik az ellenfél csapatát, vagy annak játékosait. Hangos megjegyzésekkel, bekiabálásokkal, a játékvezető és partjelző folyamatos oktatásával próbálják a lelki békéjüket kialakítani, vagy megőrizni. És nem csak vereségre állásnál, hanem vezetés esetén is - gúnyolódva, humorizálva mások kárára. Főszereplőnek érzik magukat, a társaság hangadójának, miközben nem veszik észre, hogy kivívják mások általi negatív megítélésüket és ellenszenvüket. A kérdés csak az, mi lesz, ha egy-két év múlva gyermekük klubot váltva egy csapatba kerül a most "cikizettekkel"..?

Sajnos ez a jelenség nagyon elharapózott, szinte nincs olyan pálya, ahol ne lenne tapasztalható. Mintha az jelentene örömet, ha a másiknak - akár csak szóban is - fájdalmat okozhatnak. Kultúrált közegben és társadalomban a felnőtt életben sem nagyon van helye ennek, fiatalok és gyermekek között pedig semmiképp.

Jómagam évekkel ezelőtt a Bozsik stadionban egy utánpótlás torna nézőterén végighallgattam, amint egy fiatal magyar labdarúgó a hazai rivális ellen játszó szerb csapatnak szurkolt, miközben "válogatott" szavakkal minősítette a magyar játékosokat. Rá is kellett szólni. Aztán hogy, hogy nem, néhány év múlva az üdvöske a kritizált klub felnőtt csapatához került, ahol együtt kellett pályára lépnie azok saját nevelésű fiataljaival. Akkor már nem szidta őket, sőt a bajnoki címet ünnepelve vígan ölelgette társait és seperte be a hazai szurkolók dícséreteit. Ha azok tudták volna, hogy beszélt nemrég még szeretett klubjukról...!

A vélemények és megnyilvánulások módja pedig tényleg minden jó érzésű embert megbotránkoztat. Hörögve, ordítva, visítva, erőt fitogtatva és ordenáré szavakat használva. Sok pályán nehéz a nézőtéren olyan helyet találni, ahová félrehúzódva nem zavaró mindez.

A közeget mi alakítjuk. Viselkedéssel, példamutatással, kulturált megnyilvánulásokkal, a saját gyermekeink számára.
Lehet, hogy demagógnak tűnik, de csak a résztvevőkön múlik, hogy érzi magát ebben a közegben a fiatal játékos és a nézők. Nem itt kell kiadni a "gőzt", kiélni az elfojtott flusztrációt. Ez nem annak a terepe, és aki ezt nem tudja elfogadni, inkább maradjon otthon.

Különben hamarosan azt fogjuk észrevenni, hogy antropológusok hada lepi majd el a futballpályákat. Mert ők eddig azt hitték, a Neander-völgyi ember már rég kihalt. Nem kellene rádöbbenteni őket arra, hogy tévedtek, van még most is belőlük bőven...!

Mítoszok és felismerések

Külföld. Magyar utánpótlás játékosok, szülők és játékos ügynökök vágyainak netovábbja… Sok esetben az álmok megtestesítője, na meg a klubok életének állandó konfliktusok forrása.

Nemrégiben újabb „üdvöske” szólalt meg az erre fogékony sport médiában. Elárulta, hogy bizony ott nem elég az a teljesítmény, edzésmunka és hozzáállás, amellyel itthon „laza felsőtesttel” vette az akadályokat és emelkedett ki kortársai közül. Nem ő az első – és gyaníthatóan az utolsó sem – aki ezekkel a gondolatokkal kábítja az itthon maradt „szegényeket”…

Ilyenkor mindig csak egy kérdés merül fel bennem: Vajon itthon ki tiltotta meg neki ezt a hozzáállást? Hány olyan edzője volt eddig, akik arra biztatták, csináljon mindent egy kicsit lassabban és pontatlanabbul? Vajon hányszor szólt rá társaira itthon, ha azt látta, azok nem veszik elég komolyan a gyakorlást? Vagy itthon a „kényelmi zóna” neki is megfelelt?

A verseny az európai színtéren óriási. A csapatok már utánpótlás szinten is tele vannak a különböző nációk genetikusan óriási potenciállal rendelkező játékosaival, akiknek sok esetben ez az egy esély mutatkozik a normális életre: profi játékossá válni. Ennek érdekében meg is tesznek mindent és kíméletlenül legyalulják a gyengébb ellenlábasaikat. Ha pedig hibáznak, a kerítésen kívül ott várakoznak a többiek, akik örömmel lépnek a helyükre. Ez tényleg megteremti az állandó kihívást.

Ezzel szemben Magyarországon – tisztelet a néhány kivételnek – az edzők energiájának 70%-a arra megy el az edzéseken, hogy motiválják játékosaikat: „Gyorsabban, pontosabban, nagyobb koncentrációval csináld…” hangzik sokszor az edzések közben. Ez sajnos nem belső igényként jelentkezik a játékosoknál. Pedig egyszerűbb lenne minden, ha önmagukat és egymást is ez irányba állítanák a napi edzések során. Akkor talán nem kellene minderre rácsodálkozniuk, ha valahová külföldre kerülnek. Megszokott lenne. Egyszer megkérdeztem egy külföldi kollégát: „ Ti hogy motiváljátok a játékosaitokat?” Értetlenül nézett rám: „ Miért kellene motiválnunk? Aki nem motivált, azt elküldjük, annak nincs helye köztünk”, hangzott a válasz.

Persze a külföldi nagy kluboknak könnyebb a helyzete, bárhonnan igazolhatnak a világ minden tájáról – 19 évesen akár egy teljesen új csapatot összerakva. Sokan az utánpótlásukban folyó képzést azonosítják a felnőtt csapatuk sikerességével. A magyar szülők és játékosok esetében is ez a helyzet. Ha például a Bayern München nevét megemlítjük, véleményem szerint 10 –ből 8-an szerintem azonnal rohannának gyermekükkel, például a német U15-ös csapatba – kiindulva Robbenből és Riberyből… Pedig a példaként megnevezett klub utánpótlás csapataival ebben az évben 4 alkalommal is összemérhette tudását magyar csapat: U19-ben döntetlen Münchenben, U17-ben győzelem a PSK-n, U15-ben győzelem a Cordial Kupán, U14-ben győzelem egy nürnbergi tornán. Négy mérkőzésből 3 győzelem és egy döntetlen – magyar szempontból. Ezzel természetesen nem azt kívánom mondani, hogy az ott folyó korosztályos szakmai munka rossz, csupán arra utalnék, nem biztos, hogy az itthoni olyan gyenge…

Évek óta követem a korosztályos tornákat, eredményeket. Sok magyar csapat képes egyenrangú ellenfélként játszva eredményesen szerepelni a külföldi élcsapatok ellen. Az MTK, Honvéd, ETO, Puskás Akadémia korosztályos csapatai sok szép győzelmet arattak már ezek ellen a „híres” klubok ellen. Persze ilyenkor mindig jön a „jól értesült” magyarázat: „Nem is a legerősebb csapatukat hozták ellenünk…” Ahelyett, hogy egy gratuláló mondat elhangzana…

Hogy miért nyílik ki mégis felnőtt szintre ez az olló és nő meg a különbség? Erre is van magyarázat, de azt talán majd egy újabb bejegyzésben.

Mindezek ellenére nagyon szurkolok az ifjú labdarúgónak, tanuljon sokat, fejlődjön, valósítsa meg álmait és legyen értéke a magyar felnőtt labdarúgásnak. Csak egyet sose felejtsen el: azt, hogy „oda” 16 évesen alkalmasnak találták és kiválasztották, az itthoni képzőknek köszönheti. Mint ahogy sokan mások is, akiknek az útja a „külföldi” irányba vezet. Reméljük, a fejlődés töretlen lesz és „ott” is tudnak sokat hozzátenni karrierjükhöz. Ha esetleg mégsem, akkor még mindig itt van számukra a „hazai pálya” és a honi „szakik”…

Előszó gyanánt…

Csodás játék a labdarúgás. Sokakat érdekel és értenek is hozzá - főleg a mi kis országunkban. Legalábbis azt gondolják…

Sok éve a sportágban dolgozva mindig érdeklődéssel figyeltem, hallgattam az eredmények és a képzés tekintetében előkerülő különféle megnyilvánulásokat, véleményeket, vitákat. Mindeközben testközelből – sok esetben érintettként – érzékeltem, hogy a megnyilvánulók a véleményüket hangoztatva mennyire nincsenek tisztában a valós tényekkel. Vagy „zuhany híradókra” és büfébeli pletykákra alapozva, vagy önös érdekektől vezérelve kialakított vélemények mentén nem biztos, hogy reális a képalkotás. Pedig a sportág történései – akár utánpótlás, akár a profi világ területén – sok aktuális kérdést és rengeteg témát vetnek fel. Azonban többségében csak azoknak van módja megnyilvánulni, akiknek nincs is pontos képe és ismerete a történések miértjéről és mikéntjéről.

Elfogult szülők, számító „jóakarók” és „mentorok”, pletykás „jól értesültek” adják a magyarázatokat, okfejtéseket és igazságokat. Érdekektől vezérelt, a sportági gyakorlatban kevésbé eredményes és járatos újságírók véleményeznek, mindeközben befolyásolva azok képalkotását, akiknek csak ez irányból van meg a lehetőségük erre. A sportágban ténylegesen tevékenykedők – leginkább edzők – közül csak néhány „jól bevált” kap fórumot megszólalni, közülük is azok, akik biztos valami olyat mondanak vagy tesznek, amely után újból jöhet a kritika és okoskodás…

Vezetőként sokat találkozom konfliktushelyzetekkel. Megdöbbentő azonban, hogy ezek többsége mennyire jól kezelhető és orvosolható lenne, ha a benne szereplők tisztában lennének a tényekkel, őszintén és realista elvek mentén kommunikálnának egymással. Azonban, ha a vélt vagy valós sérelmek a nem megfelelő helyekről szerzett információkból származtathatóak, nehéz a megoldás.

A mai naptól a magam lehetőségeivel és eszközeivel megpróbálok tenni a tisztánlátás érdekében. Olyan témákat keresek és próbálok majd a sportág szakmai oldaláról megvilágítani, amelyekkel talán meg tudom könnyíteni az eligazodást és képalkotást a témára fogékony, érdeklődő személyek számára - más irányból is. Mindig igyekezni fogok objektív elemekkel alátámasztani azokat a bejegyzéseket, amelyek az adott témakörhöz szólnak, hiszen a véleményekkel könnyű, de a tényekkel és számokkal már nehezebb vitatkozni. Természetesen nem várhatom el senkitől, hogy mindig egyezzen a véleményünk. Azt viszont szeretném, ha bemutathatnám az éremnek a „másik oldalát” is.

Remélem, akik majd elolvassák, legalább annyira élvezni fogják témáimat és soraimat, amilyen odafigyeléssel, felelősséggel és szakmai kompetenciával én készítem őket.

Szalai László
Matematika - Testnevelés szakos tanár
UEFA PRO és UEFA ELITE YOUTH labdarúgó edző
UEFA Technical Instructor

 
szalai.coach@gmail.com

Copyright 2018 © Minden jog fenntartva. Készítette: tompatamas.com.