Az UEFA szerepvállalás új lehetőségeket nyitott számomra, hogy alaposabban és mélyebben beleláthassak a nemzetközi élfutball különböző területeibe. 2014-ben, az edzőképzésben nyújtott fejlesztéseim elismeréseként beválasztottak a Jira-Panelbe, amely az európai edző- és szakember képzés irányító testülete. Lehetőségem nyílt a helyszínen tanulmányozni a különböző országok edzőképzési metodikáját, szakmai anyagait, valamint kurzusainak szervezését és lebonyolítását.

Ezzel egyidejűleg UEFA Technical Observer (Technikai Elemző) lettem, feladatom lett különböző - Europa League, Champions League, Elite Youth Final Tournaments – nemzetközi élfutball mérkőzésekről technikai beszámolók, elemző riportok készítése. Ezeken a mérkőzéseken és eseményeken szakmai elemzéseket készítek a szereplő csapatok taktikai megoldásairól, a mérkőzés különböző fázisaiban megvalósított játékhelyzet megoldásairól, támadási és védekezési eljárásairól, pontrúgásairól és kulcsjátékosainak feladatáról és szerepvállalásáról. Ezeket az elemzéseket aztán feltöltöm az UEFA saját, speciálisan erre a célra kifejlesztett online rendszerébe. Eddig 15 nemzetközi felnőtt mérkőzésről és 8 nagy utánpótlás tornáról készítettem szakmai elemzést és beszámolót.

2016-ban tagja lettem az UEFA Technical Intructor csoportjának. Ezen csoport tagjai segítő vendég előadóként, oktatóként részt vesznek a különböző tagországok szakmai konferenciáin, edzőképző kurzusain és más, futball programjain. Így nekem is lehetőségem nyílt több alkalommal is prezentációkkal és gyakorlati edzés bemutatókkal a külföldi szakmai programok sikerességéhez hozzájárulni.

wp2010108

KARRIER

TECHNIKAI ELEMZŐ: UEFA EUROPA LEAGUE
TECHNIKAI ELEMZŐ: EURO DÖNTŐ (MAGYARORSZÁG)
TECHNIKAI ELEMZŐ: EURO DÖNTŐ (GÖRÖGORSZÁG)
TECHNIKAI ELEMZŐ: EURO DÖNTŐ (NÉMETORSZÁG)
TECHNIKAI ELEMZŐ: EURO DÖNTŐ (FINNORSZÁG)

UEFA TO group 2016

UEFA EUROPA LEAGUE MÉRKŐZÉSEIM

1. Sevilla – Benfica ( Torino )
2. Fiorentina – AS Roma
3. Besiktas – FC Brugge
4. Fiorentina – D. Kijev
5. SSC Napoli – Dnipro
6. Sevilla - Dnipro ( Varsó )
7. FC Braga – Shakhtar D.
8. Shakhtar D. – FC Braga
9. Villarreal – FC Liverpool
10. Sevilla – FC Liverpool ( Bázel )
11. RB Leipzig – Zenit
12. Viktoria Plzen – Sporting CP
13. RB Salzburg – Marseille

U19 EB - Finnország